Kétezer-hat, káá híd, Jól itt van, aki száámít! Lyó! Körülbelül így lehet ma megnyitni az idei Sziget kezdetének végét és a végének kezdetét.

Hogyan is akarjam neked kifejezni.

Az éves izlandon kint töltött egyetlen nap olyan volt, mint zokniban prütykölni. Némileg gógyi, de mindentől függetlenül csacsi jó.




Hogy a beszólás előtt ajnározzak kicsit, ez egy jól bejáratott esemény, amely minden évben tanul valamennyit az előző év hibáiból. Pengén ki vannak találva a helyszínek, a programok, az események és okosan be van ráncigálva egy rakat támogató, hogy azért mégse 10 dezső legyen a napijegy, mint mondjuk Németországban. Megjegyzem, kb. itt a legunirritálóbb az életünket beszennyező reklámáradat - sőt, néha kifejezetten jól jön, hogy a szembejövő jómunkásemberek mindenféle termékminta bizéket (csoki, zenecédé, faszkorbács) nyomkodnak a kezedbe. Hátha megtetszik.


Csokikád bunyóhoz, de lehet nyalakodni is.

Emellet valamennyire érződik, hogy próbálnak kiszolgálni: van toitoi hogy alig lehetne tele sz_ni, továbbá minden sarkon két vendéglő - csak győzzed bedobálni a huszasokat.
Igaz, a sziget soha nem volt két fillér, de talán szépen lassan meglátszik némi felfelé mutogató változás.

A beszólás.
Ebben az évben az összes eddigi felhozatalokat alúlmúlta a külfödi paletta. Más lényegesebb negatívummal nemigen lehetne előhozakodni, hiszen Gerendai úrék minden évben +23.456% bazaltutat és toalettet emlegetnek (és tényleg), továbbá szegrőlvégről itt van minden olyan magyar együttes, akit kétezernél több hunfitársunk ismer (p.c. megközelítés).

Itt a program, aztán majd mondod, hogy kit nem tudtál volna kihagyni a Nagyszínpadon. Én kettőt tudok felsorolni, többieket csak amolyan hamár úgyis arrajártam jelleggel.



De csapjunk is a lovak közé, újra a Filatorigátnál hömpölygök a mindenütt jelenlévő embertömeggel a K híd felé. Zsákoltam egy karszalagot, aztán a szokásos marhavagon-fílinggel egybekötött motozás (nem szúrták ki a titkosat), majd végre újra bent a helyen, ahol az éves 2 kilós egészséges koszfogyasztásnak a felét meg kell kajálnod. Hm - ezévben hiányzik a végitélet hirdető fazon.


Pontosabban szevasztok, Geci!

A főbb színpadok leosztása mostanra teljesen kiforrott, inkább csak kisebb változtatások vannak - finom utalással volt ez még annó pepszi sziget is.
Gyors kiadós ebédvacsi, egy nagyobb protokol kör, aztán nagyszínpad Iggy "Fuckin' Bujdpeszt" Poppal és a Stoogesszel.

Iggyt már láttam itt pár éve, és azt leszámítva, hogy ha kicserélnénk mauzóleum Leninnel, senkinek nem tűnne fel, kirobbanó formában van az öreg. Bár csak a saját harminc éves számaikat játsza, az összkép mégis olyan, mintha egy trendi (yecch) mai garázszenekar tépné a Gibzon húrjait.
Iggynek amúgy minden predikatív szerkezetébe két fakk is belefér, úgyhogy 3 percnyi így-fakk-úgy-fakk nevetgélés mindenképp kellet, mielőtt nekiállhattunk rendesen hájpolni a produkciót. Popp úr az egyik szám alatt nagyot csattan a padlón, fetreng egy sort ("fakin floor, jusud get dö fakapp dzsasztazájdó madörfakrz"), aztán összerázza magát, letol egy Ramones feldolgozást, végül felhív egy pár szerencsés muh fuckát a színpadra tombolni.



Ezek után újabb cirkálás veszi kezdetét, közben celebspotting (winklerrobi, hooligans gityósnemtomki, Charie Sín magyar alteregója +30 kiló), illeve előtt, alatt és után szorgosan iddogáljuk a tüzes vizet, hiszen kell majd a fasírt az esti nagy attrakcióhoz. Ennek megfejtése talán nem annyira embert próbáló feladat, '98-ban már majdnem megvoltak, ám ezúttal a gyakorlatban is sikerült:
fellép késő általános iskolás zenei hovatartozásom egyik sarokpillére, a Prodigy. Csak itt, csak satöbbi.

Mivel kicsit elpöcsöltük az időt, roham tempóban (0.2m/sec bikozof tömeg) tipli Hilltopékhoz bedobni a fuelt az ugrabugrához. Okos ember tudja, hogy itt 300 HUF-ért cserszegi fűszeres törkölyt lehet faszolni, úgyhogy gyorsan mohón kettőt. Aztán harc a tizenötödik sorért, ahol a móka szokott menni.

A Csodgyerek röpke negyed órás késéssel kezd el reszelni.

És az élmény.

Az élmény teljesen felemás.

Képzeld el, hogy megjön egy erősen várt nyugati rezesbanda, és senki nem szól nekik, hogy a folyónak ezen a partján (melyiken is?) azért áll 42000 ember, mert egy-két számot kivéve nem kíváncsi a Fat of the Land LP-n túli munkákból szinte semmire.
Az rendben van, hogy nem akarnak egyszámos Vanilla Ice lenni pár jó tyúnnal meg egy kiváló albummal, ám sajnos akkoris a közönség választ.

(Ha már muszáj, akkor talán ezt:


powered by ODEO
)

Azt hiszem, kevés olyan zenekart ismerek, amelyiket - egy bizonyos fokig persze - nem lehet elég hangosan hallgatni. Erre pont egy ilyennél kezd fukarkodni a potméterrel a Sziget. A Stoogeok bezzeg dübörögtek, mint a kutyának a fája.
Bár lehet, hogy jelen esetben a nyomatékos bassz miatt nem akart maguának bürokráciát a hangmérnök, ám így az élmény egy része is oda.

Gyöngyösön folyik valami.

Például kiderült, hogy Keith tulajdonképpen a hajsikáláson túl (momentán tök kopasz) igazából vajmi keveset tesz hozzá szövegileg a produkcióhoz.
A gyakorlatban 90%-ot Maxim, mindenki kedvenc Operházfantom MC-je visz, akinek kedvenc időtöltése az idegrángásos grimaszolás. Jó.


A számok amúgy aránylag pörgősen mennek, a tömeg tombol, a show végülis rendben van, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy a harmadik számnál már tökig van a cipőm a küzdőtéren újabban favorizált homokkal.
Azért valami azonban még hiányzott volna, hogy felejthetetlenné tegye ezt az egészet. Alig hetven percet nyúzzák a Rolandot, aztán gyorsan szevasztok, és főcím.

Itt jegyzem meg, hogy a sportot leszámítva ennyi, lelkiekben fölhevült embert 20 másodperc alatt ilyen szinten lefékezni még soha, de soha nem láttam.
Tudod, mi a titok?

Elmondom: John Paul Young - Love is in the air a közös nevező, és a haza fényre derül.




Következő állomás a TÁP Színház.
Na, velük kicsit gondban vagyok. Mindig is akartam látni őket, de eddig vagy elboroztuk, vagy elsétáltuk az előadásokat. Éjféltől két órás performansz arról, amit amúgy sem hiszel el. Érdemes a linket elolvasni, mert gyakorlatilag 1:1-ben lefedi, hogy mit is várhatsz az amúgy itt-ott igen nívós színtársulattól.

A műsor az ultimate égésre épül, vagyis kiderül, hogy hogyan lehet igényesen zérót csinálni. Elvárják, hogy bekiabálásokkal zavard a színeszeket, egyél, netalántán dobáld a toalettpapírtekercset, közben meg parádésan vicces az egész. Ráadásul a kínos helyzetekben pont az a megadurva, hogy bár Te már átkapcsolnál, ők még nem.
Egy kriminális oltás kitartott á-hangokkal.
Ha megteheted, hogy százhúsz perc alatt nagyon nagyot butulj, úgy gondolom, it's a must.



Sajos a néma diskóba nem jutottam el, viszont remek volt a SOADba forduló nosztalgia dizsi a Bahnhofban.
Hajnalban aztán 923-mas, hazafelé némi gondolkodás után még megjegyeztem Zsuzsinak, hogy a Prodigy a 160-tól 320-ig terjedő mélyhangok Billy Idolja.

Összevissza a sziget a felemás, de azért végülis vállalható Prodigyvel együtt kafa volt ebben az évben, így végülis már az sem zavart, hogy az első 32-es buszon csak az én bézbólkalapom headbombolt töretlenül.